Hollandia és a biciklim találkozása

Van az úgy, hogy az ember naiv, és biciklitúrával kezdi a holland félévét. Van az úgy, hogy az ember nagyon naiv, és már nem küldi haza a biciklijét. És van az úgy, hogy az ember olyan rohadtul naiv, hogy azt hiszi, hogy jutányos áron megszabadulhat a paripától.

Hát ez lenne ő. Még októberben. A kép készülte után nem sokkal egy egyiptomi (?) figura kezében landolt. Na de hogy is történt mindez...

Augusztusban két lelkes szaktársam hollandozó biciklitúrát szervezett, elsősorban holland szakosoknak, másodsorban egyetemistáknak, harmadsorban meg akárkinek, aki szeretett volna biciklizni egy jót. A 10 napos túrát a fenekem nem köszönte meg, de cserébe jobban megismerhettem Hollandiát és Belgiumot. Ezután találkoztam a családommal és egy barát-családdal (hehe), akik nyaralni érkeztek Hollandiába, és ha már eljöttek, elhozták a cuccaimat, és beköltöztettek. (Még véletlenül sem miattam jöttek ki, én egy erős, független nő vagyok.) Tehát a biciklim velem együtt Leidenbe költözött, ahol hála az égnek, sikerült szállást adni. Jó borsos árat kértek érte, de cserébe a városközpontban, 5 percre az egyetemtől kaptam lakást. Így viszont a bringa feleslegesség vált, mert a bolt is 10 percre volt, egy gyors bevásárlásért pedig nem akartam magam megöletni. (A holland kerékpárosok közlekedési magatartása megér egy misét... És kinéznek, ha valamiért abbahagyod a tekerést, és tolod a kerékpást! Komolyan!) Szegény bicaj hétről hétre új helyre költözött, menekülve az ügyeletes városi tisztántartóktól. Mivel rengeteg bicikli van mindenfelé, rendszeresen ellenőrzik a kikötött kétkerekűeket, és amelyik már hetek óta lebzsel valahol, azt elszállíttatják. Hogy hova kerül, azt nem tudom, de a veszélyben lévő bicajok figyelmeztető sárga, narancssárga, vagy kék cetlit kapnak. (A sorrendet nem tudom, azt hiszem a kék az utolsó felszólítás, a narancs pedig az első, de sajnos nem emlékszem. Ehhez a kettőhöz volt személyesen szerencsém.)

Hosszas vívódás után eldöntöttem, hogy megválok régi barátomtól. Azt hiszem, még 9 éves koromban kaptam... Reméltem, hogy legalább jó árat kapok érte, pláne, hogy még júliusban 20k forintot költöttem a felújításra, mert azt hittem, gyakran használom majd. Gondoltam, magabiztosan meghirdetem facebookon 140 euróért, de nem igazán volt rá vevő.

Fontos! Bár elég feleslegesnek tűnik kimondani, mégis; ne hozzatok ki saját bicajt! Akár 20-40 euróért is kaphattok fapados bringát! Főleg itt Leidenben folyamatosan megy az egyetemisták közt az adás-vétel.

Használt bicajos boltokba is jártam próbálkozni, kezdett gyanús lenni, mikor a harmadik helyen hangosan kinevettek. Nem viccelek, a fickó kihívta a boltvezetőt, meg a másik szerelőt, és hárman röhögtek rajtam hangosan, hogy ezt el akarom nekik adni. Még egy vevőt is odahívtak, hogy nézze a kis szar, kék biciklit, hadd mulasson ő is. Egyébként 20 eurót adtak volna érte, ezt az ajánlatot szépen megköszöntem, és én is kacagtam egy sort. Lássák kivel van dolguk. Egyébként maga a fickó javasolta, hogy inkább a neten próbálkozzak, mert többet kaphatok érte, akár 40-50 eurót is. Bevetettem ami még bevethető, és a legszebb mosolyommal kérdeztem meg, hogy ugyan, akkor ő is adna érte 30-40-et. Közölte, hogy a mosoly tényleg szép, hasznos is lehet, de azért most mát menjek innen.

Pár nappal később mégis sikerült facebookon megegyeznem napbarnított illetővel, akinek még szakálla is volt, és ő 65 eurót ígért a bicajért, láncostul. A csencselés megtörtént, ő boldogan tekert világgá, én pedig szomorú szívvel néztem kis kék barátom után.

Leiden és okóber 3-a

Van az úgy, hogy az ember laza, hétvégi folklórműsorra számít, és hirtelen fesztivál lesz a belvárosból...

Szóval az úgy kezdődött, hogy volt egy 1574-es esztendő, amikor gaz spanyolok rútul el akarták foglalni Leiden városát, de ehhez a hollandoknak is volt egy-két szavuk. Bezárkóztak szépen (nem teljesen önszántukból), és hívták Vilmos bácsit.

Aki jött is. Orániai Vilmos másodszori nekifutásra elkergette a spanyol csapatokat, és felszabadította a várost. Október 3-a lett volna ez a jeles nap, amit a város azóta is szokatlan hévvel ünnepel.

Namármost én balga módon alapul vettem az otthoni városi ünnepeket, és mikor mások már javában az ünnepségről magyaráztak, én szelíden bólintottam, gondolván lesz egy kis felvonulás, esetleg énekelgetnek majd - arra semmi esetre sem gondoltam, hogy egy nap leforgása alatt telenyomják Leident vidámparki játékokkal, színpadokkal, bulisátrakkal, és már hajnali hét órakor fújják a ratatát az ablakom alatt. Akkor kicsit szerettem volna megölni valakit...

Október 1-én arra a kellemes meglepetésre eszméltem, hogy az egyik nagyobb téren hirtelen ott termett egy hullámvasút, egy rémisztő-emberpörgető, illetve a malom mellé csaptak egy óriáskereket is, csak úgy kiegészítvén a kilátást. (Ha a daru nem lett volna elég.) Ekkor már azért gyanakodhattam volna...

Október 2-án már mindenki lázasan az előestére készülődött, meg is beszéltük néhány Erasmusos sorstársammal, hogy belevetjük magunkat az ünneplésbe. Már délután hatalmas volt a tömeg, sokan játszottak már az ezerféle szerencsejátékkal, célbadobósdival, labdahorgászós-mackónyerős vacakkal. Rengeteg ételes standot is állítottak, sokan magabiztosan hirdették az itt őshonos ételeket. Ők még nem vették észre, hogy a holland kaja borzalmas.

Nosza, mi is beálltunk érméket dobogatni az egyik gépbe valami nyereményben reménykedve, de sokunk - magamat is beleértve - hamar ráunt, és inkább az óriáskerék után vágyakozott. Az indiai és a filippínó lány azonban eltökélte, hogy ők ma valami nagyon nagyot nyernek, és tántoríthatatlanul pötyögtették tovább a pénzt. Fájó szívvel hátrahagytuk őket, és megpróbáltunk elverekedni a kerékig.

Az egyébként 7 perces utat körülbelül 20-ra növelte a sok söröző ember, a tömeg, illetve az, hogy mi elmaradott, konzervatív, külföldi lányok megpróbáltuk kikerülni az út közepén álló nyilvános vizeldéket használó urakat. Az itt látható képecskén álló, számunkra ismeretlen műanyag eszköz lenne a fent említett toalett. Ezt általában 4 úr bizalmas meghittséggel körbeállja, és a természet (város?) szellőcirógatta lágy ölén könnyít magán. Felettébb élvezetes dolog egy nagy tömegben nekisodródni néhány ilyen vizelő embernek, de igazából úgy tűnt, őket nem zavarja a dolog. Minket annál inkább, a japán lánnyal szörnyülködtünk a helyzet szokatlanságán. Hát na. A barbár emberek maradnak a Toi-Toi-nál.

Végül semmit sem nyertünk azzal, hogy a kerékhez indultunk, mert időközben a hátrahagyottak is végeztek a nyerőhadjárattal, és szerettek volna csatlakozni hozzánk. Természetesen megvártuk őket, bár ez egy laza 30 perces ácsorgást jelentett a kerék lábánál. Ez alatt az idő alatt lehetőségem nyílt megcsodálni a sok színt és fényt, ami körülvett. A képek elég jól visszaadják a látványt, bár a hangulat sajnos már nem fért oda - a nyüzsgés, a sok ember, a hangzavar...

Végül sikerült feljutnunk a kerékre, és szabadon gyönyörködhettünk az esti Leidenben és/vagy visítoztunk az életünkért.

Továbbsétálva a belváros szíve felé egyre szaporodtak a színpadok és a részegek. Itt már teljesen fesztivál-hangulat uralkodott, egy téren volt, hogy három színpad is állt. Ezen a ponton adtam fel, a tömeg olyan szinten volt elviselhetetlen, hogy elbúcsúztam, és inkább hazamentem.

...Ahol arra nyitottam ajtót, hogy a környéken szóló dum-dum vidáman táncoltatja az ablakaimat. Mivel jó alvó vagyok, sok mindent nem zavart meg, de azért mikor reggel 7-kor megjelent a fúvós zenekar az ablakom alatt, már én is felébredtem.

Apukámnak "épp a környéken volt dolga", ezért beugrott hozzám néhány napra. Úgy terveztem, hogy kiugrom érte a pályaudvarra, és nem lesz túl sok ember - nyilván mindenki másnapos. Megint tévedtem. A legkellemetlenebb az volt, mikor az egyik utcán egy hosszú kordont láttam, melyet az én utamra pontosan merőlegesen találtak felállítani. Kicsit kezdtem kétségbeesni, hogy gyakorlatilag bezártak a városba, így egy helyi úrtól kértem segítséget. Válvonogatva javasolta, hogy másszak át a kordonon. Minthogy nálunk otthon ez olyasmit jelent, amit azért nem kéne átugrálni, félve megkérdeztem, hogy nem zárnak-e kalodába érte. A fickó furcsán nézett rám, ezt 'nem'-nek értelmeztem. A csizmámnak magas sarka van, és már járni is csak életveszélyesen tudok benne, a mászás kis gondot jelentett, de nagyon kedvesek voltak az ott állok, lelkesen segítettek, fogták a karomat. Az út másik oldalán lévő, párhuzamos kordonvonalnál megérdeklődtem, hogy átengednének-e, mire egy idősebb hölgy rezzenéstelen arccal közölte, hogy; "Nem."

Ismét megrémültem, hogy most valami rosszat csináltam, és még a felvonulók is kilapítanak, így végül elkezdtem egy rendőrt zaklatni, hogy most teleportáljak, vagy mi a fene legyen. Ismét mászásra biztattak, így kerestem egy szimpatikusabb nénit, ő már beengedett, sőt, segített is.

Végül Aput is összeszedtem, és bár a kordontól félve egy elég nagy kerülőre kényszerítettem, épségben megérkeztünk. Neki is csak ideig-óráig tetszett a nyüzsgés, és csak reméltük, hogy vasárnapra nem sok marad belőle. Egyébként ez beigazolódott, mikor felébredtünk, mintegy varázsütésre elült a zaj, eltűnt a sok ember és stand.

Nagyon intenzív élmény volt, úgyhogy ha valaki ekkortájt látogatna Leidenbe, készülön fel arra, hogy a világ a feje tetejére áll.

Kísértetház, rémisztő-emberpörgető, és az alsó szélen egy csipet tömeg.

Rémisztő-emberpörgető 2.

Ezek az urak ugyanilyen szorgosan muzsikáltak hajnalban is.

Az úticél: Muiderslot

Édesapám bölcs ember. Ezekkel a szavakkal búcsúzott tőlem, mikor elváltunk; "...Azér' láss világot is." Örömmel jelentem, hogy megtettem az első lépéseket - bár ez nem rajtam múlt. Nagyobb Erasmusos központoknál általában nyílnak városi facebook csoportok. Van, hogy több is. Egy ilyen leideni csoportban találtam meg egy magyar lány felhívását egy holland vártúrára. Kaptam is az alkalmon.

Hajnali 10:45-kor találkoztunk a Leiden Centraal előtt; hat fiatal, két úr és négy hölgy (kivételesen magamat is beleértve). Rövid ismerkedést követően meg is indultunk a vonat felé. Üdítő meglepetés volt, hogy a csoport fele magyarokból állt. Egyébként akik Hollandiában utazni terveznek, azoknak javaslom az alábbi lehetőséget; https://www.ns.nl/producten/en/losse-kaartjes-toeslagen/p/ns-groepsretour
Mivel a holland rettentő spúr népség, nem csoda, hogy drágán adják az utat a csudagyors vonatokra. (120-130 km/h-val közlekednek. A MÁV után ez teljesen felfoghatatlan élmény volt. Szinte megijedtem, mert a táj abnormálisan gyorsan mozdult.) Ezért javasolt többedmagaddal igénybe venni ezt a lehetőséget, mert ezekkel a csoportos jegyekkel rengeteget lehet spórolni. Régebben működött egy facebook-csoport kifejezetten arra a célra, hogy csoportok gyűljenek össze egy ilyen jegyhez, de a sok visszaélés miatt az NS kérésére bezáratták. Volt szerencsém az egyik utolsó bejegyzés alatt végbemenő szappanoperát valós időben követni; egy srácot megbírságoltak a vonaton a hamis jegy miatt, és kártérítést követelt a csalótól. Így hát ha valaki igénybe veszi a lehetőséget, azt ajánlom, hogy megbízható közegből verbuváljon társakat.

Nincs holland táj birka nélkül.

Az út kellemesen telt, beszélgettünk. Hol angolul, hol magyarul, mert végre legyőztük a kínaiakat, és főlénybe kerültünk. (A nagy létszámú külföldi diákok jelentős része Kínából érkezett.) Keserűen osztottuk meg egymással, hogy egyikünk sem talált eddig grízt az itteni boltokban. Gyalázat. A csoport holland tagja kiröhögött minket, és értetlenkedett, hogy mire kell nekünk ilyen undorító dolog, ami már a divatból is kiment, és csak az öregek eszik. Szép... Tehát ha ide készülsz, szerezz be grízszállítót! Izzítsd be a kapcsolataidat, mert nem könnyű itt ilyesmit találni.
Weespnél szálltunk le, és úgy döntöttünk, hogy elég fiatalok vagyunk egy 40 perces sétához (ezt a visszaút után átértékeltük), és kihagytuk a buszt. Hosszas gyaloglás után megérkeztünk Muidenbe, hogy hivatalos keretek között is elfoglaljuk a várat. A vizesárok miatt gyakorlatilag a sziget bejáratánál kellett jegyet venni - ez 13,50 eurónkba került.

Az épület nem ferde, csak én vagyok debil rendesen fényképezni.

Nagyon hangulatos kis várat láthattunk így, a kilátás is gyönyörű volt. Természetesen lusták voltunk bármit is elolvasni, így a történelmi ismertetőt meghagynám a Wikipédiának. Inkább kipróbáltuk a játékokat. (Egyetemisták. Mi vagyunk a jövő. Féljetek.)

Egy csoporttársam megjegyezte, hogy
amilyen sokat fotózok, meg kéne örökítenem
 a tűzoltó készüléket is, mint a
 kiállítás becses tagját. Nem hagytam cserben.

Elbizonytalanodtunk a ládán szereplő sellőábrázolások nemét illetően.

Ezzel a kis fickóval a solymász sátornál találkoztunk. Ha nem lettünk volna fáradtak, délután a bemutatót is megnézhettük volna.

 Miután mindent alaposan körbejártunk, még mindig fiatalos hévvel visszaindultunk Weesp-be. Hála az égnek kivételesen élvezhettük a napsütést - eddig minden nap esett. Elég takony itt az idő, látogatás esőkabáttal javallott. Esernyőből is csak a strapabírót ajánlom, nekem a kis, kínai, kinyitható ernyőmet napok alatt salátára szaggatta a szél. Megsirattam, és rögtön be is szereztem egy elpusztíthatatlan, holland ernyőt.
A hazaút már jóval csendesebben telt, mindenki kimerült a gyaloglástól, de ettől függetlenül ezt ajánlom busz helyett, legalább odafelé. A gyönyörű, zöld táj (birkákkal) és a kis városkák kárpótolnak a fáradságért.

Hogyan éld túl az Erasmust?

...Az elején sehogy. Az emberek közt idegen vagy, még az ország is utál. A tehenek is. Aztán minden király lesz.

Hogy kicsit tisztázzam, miről pötyögök majd ebben a zugban; 21 éves egyetemista lány vagyok, holland szakos hallgató. (Mérnökök kíméljenek.) Naivan gondolja az ember, hogy hollandul praktikusan Hollandiában beszélnek. És ha az ember hollandul akar tanulni, akkor meg kell hóditania az adott országot. Pallossal. Nyilván.
Nálam is ilyesmi volt az alapötlet. Jelentkezek, elnyerem a pályázatot, repülök, tanulok, tapasztalok és világot látok. Miután az ember elintézte a temérdek papírmunkát, és ne adj' isten szállást is talált, már tényleg minden szép és jó.
A lényeg, hogy a szervezési időszakban jó sok türelemre, meleg teára, kinyuszira van szükség. (Értsd: szerezz be mindent, ami megnyugtat.)

Mire kellett volna figyelnem előtte?

Nyilván minden egyetemen különböznek az elvárások és követelmények a pályázat körül, ezért mindenekelőtt érdemes az előző évek visszatért hőseit zaklatni, mert értékes információk birtokában vannak. Arról nem is beszélve, hogy ők már tapasztalták, hogy hogyan zajlik az ügyintézés az adott egyetemen - ezt pedig vastagon bele kell kalkulálni mind a költségvetésbe, mind pedig a kiutazás időpontjának megválasztásába. Például az ELTÉ-n ha jól hallottam, igen lassan intézik a támogatások utalását, illetve a papírmunkával sem megy minden olyan flottul ahogy az ember remélné. Nyilván ahol többen vannak, több munka gyülemlik fel.
Három egyetemet kell megjelölni, az én papíromon az utrechti, a leideni és az amszterdami egyetem állt, ebben a sorrendben. A második lett a nyerő; ezek a sorok is Leiden szent városában születtek.
A második tippem tehát ez lenne; a célegyetem honlapját böngészni amilyen hamar csak lehet. Optimálisan még a jelentkezés előtt. Például lehet, hogy a felkínált tárgyak közel sem egyeznek az elképzeléseiddel. Sok egyetem pedig hamar kéri a regisztrációt - nekem május végéig fel kellett vennem a tárgyaimat. Végül, de nem utolsó sorban valamelyik egyetem már szeptember elején belecsap a lecsóba, de némelyik októberig nyújtja a szervezett láblógatást.

Mi az, amit nem lehet elég hamar elkezdeni?

A támogatási szerződés megkötéséhez egyes egyetemeken szintén külön feltételeket támasztanak. Nálunk ez úgy zajlott, hogy becsattogtam a kari koordinátorhoz, és kitöltöttünk, aláírtunk mindent, amit csak lehetett, majd a Learning Agreement Before Mobility részét e-mailben továbbítottam, amikor aláírva megküldték a leideni egyetemről. Azt mondják, ezekkel ráérsz augusztusig (már ha az őszi félévben mész), de hozzá kell adni, hogy a koordinátorok is emberek, és - szörnyen hangzik, tudom - ők is szeretnek néha nyaralni menni.
A szálláskeresés... Ha az egyetem kínál ilyesmit, azonnal le kell csapni rá! A Leideni Egyetemnek is volt ilyen lehetősége, de a jelentkezés már június elsején lezárult az óriási igény miatt. Október van, de még mindig látni otthont kereső fiatalokat a leideni facebook-csoportokban.

Mi értelme van ennek a blognak?

Ha csak idetévedtél, és nem érdekel az Erasmus, akkor valószínűleg semmi, ha a családomhoz és barátaimhoz tartozol, akkor talán örömmel konstatálod, hogy életben vagyok még (viszonylag jó minőségben), ha pedig Te is Erasmusra készülsz, főleg Hollandiába, remélhetőleg hasznos információkat találsz majd itt. Ha bármi kérdésed van, tedd fel bátran!